Élet Costa Ricán I.

Élet Costa Ricán I.

Már két hete, hogy itt vagyunk, a kezdeti friss és nagy élmények lassan elmúlnak, kezdünk beépülni a helyi életbe, így kezd valamilyen benyomás is kialakulni. Ezeket szeretném most megosztani.

Igazából nem vártam valami nagyon különleges dolgot Costa Ricától, de mégis kicsit meglepő volt, hogy nincs olyan számottevő eltérés Közép-Európától. Itt is ugyanolyan emberek élnek, csak barnább a bőrük, ugyanúgy rengeteg autó van az utcákon, csak más márkákat kedvelnek (bár láttunk már Suzukit is), itt is házakban laknak az emberek, csak a klíma miatt ezek kicsit másképp néznek ki. Az persze lehet, hogy pár országgal arrébb menve, már nagyobb lenne a különbség, mint itt Közép-Amerika Svájcában.

Csodálkozunk, hogy gringónak néznek minket??

Az emberek alapvetően barátságosak, latin vérűek lévén nyitottak az idegenek felé. Legtöbben a gazdag amerikai turistát, a gringókat látják bennünk, aztán amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk, érdeklődve végigmérnek. Európai embert ritkán látnak. Van akit egyáltalán nem érdekel, hogy idegenek vannak közöttük, van aki meg kifejezetten élvezi, és türelmesen kivárja, hogy kezdő spanyol nyelvtudásunkkal elgagyogjuk amit akarunk. Kis városkában lakunk, így már sokan megismernek, és széles mosollyal fogadnak. A gyümölcsárus néni kérdésemre huszadjára is hasonló élvezettel mondja el a különböző banánok nevét – erről majd később, a pizzát a srácok kérés nélkül 8 helyett 12 szeletesre vágják hármunknak, a pékség.. erről is majd később. :-) Vannak persze itt is utcagyerekek és csövesek, akiknek állandó 24 fok lévén kicsit egyszerűbb a helyzetük.

Hamar megérti az ember, hogy miért van Costa Ricán külön szó a jó csajra (chica-csaj, rica-jó csaj) :-)

És itt is vannak lepukkant alkoholisták, akiknek elmesélném egy átlag reggelét (Udvi után szabadon):

A Rainforest World mellett van egy kis mindenes bolt, ahol mint kiderült a nassok és az üdítők mellett röviditalt is mérnek. 9-kor nyit a bolt, mi általában már korábban szoktunk érkezni a vadvizes céghez, amikor velük megyünk. 8:40 körül megjelenik az első alkesz arc, még türelmesen járkál fel-alá. 8:45-re már négyen-öten is ott kuporognak a szomszédos bicajbolt előtetőjének árnyékában. 8:55-ig egymást váltogatva merészkednek ki a napra, aggódó tekintettel végigmérik távolról a zárt ajtót, majd közelebb mennek bekukucskálnak az ablakon hosszan, nézik, hogy mozog-e odabent valaki? Majd a várva várt kattanás hallatán egyszerre felpattannak, és a tulajon átgázolva rohamozzák meg a boltot. És ez így megy minden nap.. Persze ilyenek otthon is, meg gondolom a világon bárhol vannak, csak én most találkoztam ezzel így. Egyelőre még nagyokat röhögünk rajtuk, de hamarosan ez szánakozó lesajnálássá fog válni.

Aggódó tekintet

Nyitás

Beteljesülés

Időjárás: két évszak van itt az ország közepén: májustól novemberig az esős, januártól márciusig a száraz. Közte egy kis átmenet. A tengerparton persze más a helyzet. Az esős évszakban nem szívesen lennék itt, állítólag heteken keresztül megállás nélkül ömlik a lé hatalmas árvizeket okozva. December az átmeneti idő. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, hogy ne esett volna. Persze ez egyáltalán nem zavaró, nincs hideg, nincs szél, csak vizes lesz az ember. Igaz, sok víz van körülöttünk, mégis furcsa volt azt tapasztalni, hogy a hőmérséklet nagyon állandó. Függetlenül attól, hogy éjjel van-e vagy nappal, süt-e a nap, vagy felhős az ég. Europid lévén, nem ehhez vagyok hozzászokva. Mint ahogy ahhoz sem, hogy nyár van, és fél hatkor már sötétedik. Persze belegondolva, ez sem meglepő: az egyenlítőhöz közel 12 óra a nappal és 12 óra az éjszaka. Egyébként meg pont elég is ennyi a napsütésből. Amikor felhőtlen az ég, akkor sincs nagyon meleg, de úgy éget a nap, hogy jobb elbújni előle. (Persze gondolom ezért most senki nem fog sajnálni :-))

Az időjárás miatt az épületek is másak mint az otthoniak. Csak két dologtól kell megvédeni a belső teret: az esőtől és a naptól. Ehhez pedig nem kell más mint egy jó nagy tető. A többi az meg lényegtelen. Így lehet az, hogy az ajtókon nincs küszöb, ablak gyanánt pedig van egy rész fix üvegezés, egy rész üveg lamella, amit állítani még csak-csak, de teljesen becsukni nem lehet. Ezáltal kicsit közelebbi kapcsolatot tartanak itt az emberek a természettel, mint mi otthon. A réseken kisebb állatkák (gyíkok, bogarak) könnyen beosonnak. Nem mintha sokat zavarnának, de azért esténként kisebb hadjáratot indítunk, hogy megtisztítsuk kis szobánkat a betolakodóktól.

Apropó, szobánk. Azt még nem is mondtam, hogy kibéreltünk egy üresen álló házat, ahol fejenként 60 dollárért lakhatunk egy hónapig. :-) Van egy üres nappalink, konyha gyanánt egy mosogatónk – tűhelyet is ígértek –, ezenkívül öt szobánk egy-egy matraccal és néhány beépített szekrénnyel. Kicsit puritán, de kényelmes. Van egy kis kertünk is, de a teraszról nem nagyon lépünk le. A sok eső miatt még mielőtt beköltöztünk a füves rész kisebb mocsárrá alakult, mi meg elkezdtünk stresszelni, hogy biztos vannak benne kígyók, szúnyogok, meg egyéb rossz arcok. Persze azóta már felszáradt, és kiderült, hogy a gyíkokon kívül nem igen lakják, de ettől függetlenül tartjuk a távolságot. A házunk egyetlen hátránya, hogy kicsit távol esik ez a központtól, így a kedvenc reggeliző pékségünktől is, ahol a kajáknál csak a kiszolgáló muchachák a jobbak..

A tájról eddig csak annyit írtunk, hogy össze van gyűrve. Nehéz más hasonlatot találni rá. Földtörténetileg ugye másképp alakul(t) ki ez, mint az európai vidékek. Két tektonikus (?) lemez találkozásánál vagyunk, ahol még viszonylag frissek a munkálatok. Folyamatosan vannak kisebb földrengések, állítólag több mint 400 vulkáni kráter van az országban (melynek területe kisebb mint hazánké), melyekből jelenleg 7 aktív. Az egyik legnagyobb – a Volcano Turrialba (3330) – néhány km-re van innen, de ennek a teteje szinte mindig felhőben van. Szóval nincs egy olyan völgy, ami hosszabban végigvonulna két hegylánc között, és alig van olyan magaslat, ahonnan be lehetne látni a vidéket. Ha meg lenne, akkor a növényzet takarja el a kilátást. Talán majd ha egyszer felmászunk a vulkánokra – már ha előbújnak a felhők fölül. De egyelőre inkább a vizekkel ismerkedünk.

Volcano Turrialba – az erkélyünkről :-)

Egyébként meglepően civilizált a hely. Dokinő mondta, hogy biztosan hasmenésünk lesz az elején, mert a helyi ételek megemésztéséhez más bélflórák, meg mittudoménmik kellenek, és hogy még a fogmosáshoz is palackozott vizet használjunk. Én ezt az első este úgy felejtettem el, ahogy kellett és fogmosás után, még pár kortyot is ittam a csapvízből. Nem lett tőle semmi bajom, és a hasmars azóta is elkerült minket. (Mondjuk igaz, rendszeresen fertőtlenítjük magunkat egy kis spiritusszal – pusztán orvosi utasításra.) Ami még furcsa, hogy ha az aszfaltút nem is, az áram eljut minden világvégének tűnő helyre, és hogy itt még használják az emberek az utcai telefonokat.

Hétvégi piac

Sok újat tanultam már az ittlétünk alatt. Megtudtam már hogy milyen egy banánfa, meg tudom különböztetni egy kókuszfától. Arra is rájöttem, hogy a banán fölfele nő. Megtudtam továbbá azt is, hogy a dzsungelnek a legnagyobb veszélye nem a mérgező vagy ragadozó állatok, hanem egyszerűen az, hogy eltévedsz – menj olyannal, aki ismeri a terepet. Állítólag a kígyóktól sem kell nagyon félni, jámbor állatok, csak akkor támadnak, ha már majdnem rájuk lépsz. Ergó, nézz a lábad elé.

A banán fölfele nő

Még egy kis banánozás a végére: Ha banántermelős helyre érkezel, ne vedd meg rögtön a legszebb, legnagyobb banánt, amit a boltban találsz, hanem inkább érdeklődj, hogy az fogyasztásra, vagy sütésre való. A sütőbanán ugyanis nyersen ehetetlen, olajon megsütve olyan mint a krumpli. Valamint a nálunk is ismert banánon kívül létezik még egy kisebb, ellenben sokkal ízletesebb típus, amit a megjegyezhetetlen neve helyett formájából adódóan csak fütyinek hívunk. Egyébként valamennyinek darabja olyan 7-9 Ft-ra jön ki. :-) Ennyit a banánokról.

Folyt köv..

karaly

Világom