Pura vida .hu: In transit

Budapest, december 5. 05:30

Elég mélyről kezdtük a repülésünket. Bőven időben mentünk ki, a végén mégis rohannunk kellett a géphez. Egész napos katasztrófasorozatunk alapjai a kajaklapátjaink voltak, amit magunkkal akartunk vinni a világ végére. Kaptunk egy olyan információt ugyanis, hogy simán fel tudjuk majd adni őket a csomagjaink mellé – gondoltuk harmadikként. Aztán a csekkolásnál kiderült, hogy ez így elég drága lenne, de azt mondták hogy ha hozzáfóliázzuk a lapátot az egyik csomaghoz, akkor elfogadják többletköltség nélkül. A csomagolós bácsi, viszont érthetetlen okokból, nem volt hajlandó ezt nekünk megtenni, így kacsaszalaggal, próbáltunk egy pakkot csinálni a kettőből, de ez nem győzte meg a néniket. Két választásunk maradt, vagy otthon hagyjuk őket, vagy kifizetünk 100 dollárt és feladjuk harmadik csomagként. Ez utóbbit választottuk. Gondoltuk, a három lapátot egymás mellé rakva minden rendben lesz. Probléma volt, hogy az előbb már 30 méternyi kacsaszalagot kitekertünk a táskánkra, amiből nem maradt már több. 23-madjára is odamentünk hát a csomagolós bácsihoz, aki most érthetetlen okokból probléma nélkül összecsomagolta a három lapátot. Minden készen állt hát, persze az idő már kicsit elszaladt, az adminisztráció is lassan ment, de feladtuk a hét csomagunkat, fizettünk, gyorsan elbúcsúzkodtunk népes kis integető táborunktól, és maradt úgy 15 percünk a többi ellenőrzésre, ami épp elég is volt.

Amszterdam, december 5. 09:20

Időben megérkeztünk első állomásunkra. Komoly terveink voltak, hogy mivel üthetjük majd el a reptéren a három óránkat, de sikerült Markót meggyőzni, hogy ne üljünk le az első heineken bárba, hanem nézzük meg először, honnan indul a gépünk, csekkoljunk be, aztán lesz időnk még sörözni. Kicsit elhűltünk, amikor a kisasszony közölte velünk, hogy a Continental Airlines járatain személyenként csak két csomagot lehet szállítani és kész. Mondtuk, hogy mi már fizettünk érte, meg hogy ez nem csomag, hanem felszerelés, lapátok, de nem sikerült előrébb jutni. Egyetlen lehetőségünk az maradt, hogy a hét csomagunkból hatot csinálunk. Kikértük hát a csomagokat, lementünk, kifóliáztunk, átpakoltunk, addig ugráltunk rajtuk, amíg be nem csuktuk őket, visszafóliáztunk, becsekkoltunk. Fáradtan, de megnyugodva, ültünk le egy lazító sörre végre. Telt az idő, de volt még vagy háromnegyed óránk, épp a következőt rendeltük volna, amikor Markó sas szemével észrevette, hogy zárják a kapunkat (40 perccel az indulás előtt). Újabb rohanás, persze tengerentúli járat lévén, már a felszállás sem olyan egyszerű. Ott volt egy amerikai biztonsági, aki részletesen kikérdezett minket az útitervünkről, csomagjainkról, eddigi életünkről, és közben igyekezett párhuzamot vonni egy lajhár és közöttünk utolsó pillanatos érkezésünk miatt, majd továbbengedett minket.

New York, december 5. 16:10

Kis késéssel érkeztünk New Yorkba, majd a terminál előtt bemondta a pilóta, hogy még nem tudnak minket betolni, ezért kis türelmünket kérik. Tekintve, hogy itt csak másfél óránk volt az átszállásra, kezdett érdekessé válni a dolog. Hogy elüssük a feszültséget, azon viccelődtünk, hogy milyen lesz majd este a felhőkarcolók között sétálni, valamint tervezgettük a másnapi hajókirándulásunkat is a szabadságszobor körül. Úgy negyed óra múlva, betoltak minket a hídhoz, így indulhatott az újabb rohanás. Sok jóra nem számítottunk, a repülőn ki kellett tölteni egy bevándorlói nyilatkozatot, hogy tervezünk-e majd Amerikában terrortámadást végrehajtani, részt vettünk-e a náci bűncselekményekben stb. Betereltek minket az ellenőrzéshez, ahol nem haladt gyorsan a sor. Ekkor már nem viccelődtünk, kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy lekéssük a csatlakozást. Pláne akkor, amikor kiderült, hogy a korábbi elutasított vízumkérelmünk miatt mi Markóval csak ’secondary-k’ vagyunk, úgyhogy nekünk még egy ellenőrzésen kellett átesni, ahol ugyancsak végig kérdezték az elmúlt 20 éves múltunkat. Végül mindketten megkaptuk a belépési engedélyt – bár ahogy néztük, több-kevesebb szívatás után mindenki megkapta.. Előzetes információinkkal ellentétben a csomagjainkat itt (is) fel kellett venni, majd újra becsekkolni, hogy azt is jól leellenőrizhessék. Primary Bivaly, már ott várt minket a mindennel, így azokat magunkhoz véve nagy lendülettel indultunk tovább. A következő már szinte olyan ellenőrző ponton, ami már nem is látszódott annak sem voltunk túl szimpatikusnak, így biztos ami biztos, a csomagjainkat itt újra átvilágították. Találtak is kifogást. Az amszterdami átpakolás során Bivaly Pick szalámia a kézipoggyászba került, holott azt csak a csomagtéri bőröndjében szállíthatta volna, ezért azt elvették.. – a kiszállás után.. Nem értettük, de nem is akartuk. Ott hagytunk nekik egy kis hazait, rohantunk tovább. Végre kijutottunk, jöhet az újra csekkolás, azaz jöhetett volna de a nénik mondták már, ez már nem fog menni. Mivel késett a gép, kaptunk szállodát, kaját, jegyet a másnapi járatra, és hirtelen a korábbi nyomasztó érzés, fantasztikus felszabadulássá vált: van egy éjszakánk New Yorkban. A repülőgépes viccelődés beteljesülni látszott. Örömömben legszívesebben kézen álltam volna, de ez a reptér egy olyan hely volt, ahol nem csinál az ember szokásostól eltérő dolgokat. Szobafoglalás, vacsorázás, majd felszálltunk egy vonatra és irány Manhattan. Olyan volt, mintha egy filmbe csöppentünk volna bele. Amerikai zászló élőben, sárga taxik hada, felhőkarcolók, fények, színes villogó reklámok és rengeteg ember. New Yorkban minden olyan nagy.. nagyok a házak, nagyok az autók, nagyok a reklámok, nagyok a Mc Donaldsos M betűk és nagyok az emberek.. De olyan igazi élő, mozgó, rohanó város. Az áramló tömegtől mozognak az utcák, a villogó reklámoktól mozognak a házak. Sétáltunk pár órát, bementünk néhány boltba is menet közben melegedni – télikabáttal elvégre nem készültünk, majd az utolsó vonatok egyikével visszamentünk a szállodába.

New York, december 6. 05:30

A csomagok feladásával meglepő módon itt már nem volt baj. Nem úgy mint a személyi ellenőrzésnél. Secondary-k lévén más útra tereltek minket, mint primary Bivalyt. Már az gyanús volt, hogy az átvilágítóknál gumikesztyű volt az embereken. Majd beállítottak egy gépbe, mondták, hogy ne mozogjunk, amíg nem kapunk rá engedélyt. Gondoltam ez valami nagyon szuper fém detektor lehet. Nem az volt. Valami fertőtlenítő szarral fújkáltak körbe minket.. hát jó. Ezután jöttek a kézicsomagok, ahol feltételezésünk szerint antraxot, vagy valami más fertőzést kereshettek. Kis textil darabbal körbetörölték a cipőnket, a táskánkat, a laptopunkat, mindenünket, majd analizálták egy csodakészülékkel. Nem találtak semmit, továbbmehettünk. Nagyon jó volt Amerika, de ezek után köszönjük, elég is volt. Először az utunk során nem kellett rohanjunk a géphez, kényelmesen üldögéltünk, sétálgattunk és éreztük, hogy közeledünk.

San José, december 6, 12:10

Kint 24 fok, a váróban pedig élőzene. Kicsike és roppant barátságos reptér, valamint egy hatalmas ’Bienvenido a Costa Rica Pura vida!’ felirat fogadott minket. A határellenőrzés is inkább baráti társalgáshoz hasonlított. Itt szeretik a turistákat. Taxiba szálltunk, irány a buszpályaudvar – ami inkább hasonlított egy kétállásos garázsra, amit egy fehér inges fiatalember őriz egy shotgunnal a vállán. Egy pénztár, hosszú sor, de az emberek cseppet sem türelmetlenkednek.

Turrialba, december 6, 17:00

60 km-es út két óra alatt. Eléggé össze van gyűrve a táj. Újabb taxi, majd irány a Hotel Interamericano, ami az útikönyvek szerint a vadvizes találkahely. Kívülről semmivel sem különb az épület, mint az összes többi. Kis szobánk remek átmeneti szállásnak tűnik, addig, amíg találunk egy lakást. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy megkóstoljuk a helyi söröket.

Tanulságok az úttal kapcsolatban:

• Bott (korábban Botyánszky) barátunk szavait még azután is fenntartással kezeld, hogy elosztottad kettővel.

• A repülőn a csomagok túlmérete és a túlsúlya kevésbé zavaró, mint a túlzott darabszáma.

• Attól, hogy az utazási irodában, Ferihegyen, majd Amszterdamban is azt mondják, hogy nem kell már a csomagjaidat felvenni, figyeld az információs táblákat.

• Amerikában a hamburger hatalmas, kechup nélkül íztelen és adnak hozzá sült krumplit.

• Ne add magadat el az első taxisnak, mert hárommal arrébb lehet, hogy feleannyiért is elvisznek.

• Ha hétvégén érkezel, válts legalább két napi pénzt az első adódó alkalommal, mert lehet, hogy több nem lesz.

karaly