Lichtenstein_02


Kívánok az ifjaknak és a hölgyeknek!!
 Suli meg egyéb programok kissé elhavaztak, így nem igazán volt időm írni az elmúlt időkben. Így most kicsit nehéz összeszedni az emlékeket, de azért megpróbálom.
Az otthoni cidris hőmérséklethez képest itt a hegyek között nagyon kellemes - reggel pulóveres egyébként meg pólós - időnk van. Panasz nem lehet rá. Igyekszünk is kihasználni és jó magas hegyekre felmászni. A legutóbbi levelem óta három kis túránk volt, amivel nagyjából be is jártuk Liechtenstein arra alkalmas csúcsait.
A múlt hétvégi túránkat tudnám bővebben kifejteni. Eléggé borult időben indultunk, eső mondjuk nem fenyegetett, de a nap sem. Ahogy mentünk a magasba, szépen belesétáltunk a fellegekbe, 30m-es látótávolság, kicsit egyhangú kilátás minden irányba, de így legalább nézelődés nélkül, lehetett trappolni felfelé néha sétálva, néha meg láncokon kapaszkodva. Aztán meg valami hihetetlen időzítéssel jött a mesebeli élmény. Ahogy felértünk a csúcsra a fellegek egyszerre csak zsupsz, eltűntek - legalábbis kicsit lejjebb ereszkedtek. Amerre csak a szem ellát, mindenfelé csak naagy fehér párna, vagy takaró, vagy akármi, amiből csak egy-két magasabb hegycsúcs lógott ki. Huhh, hát valami nagyon gyönyörű volt. Két lábon a fellegek fölött.. leeső állakkal. Jó érzés volt ott lenni.
Itt a koliban továbbra sem szünetelnek a bulihegyek. Azt kell mondjam, hogy erasmusos diákként az ember sörfogyasztása, ha el nem is éri, de vészesen megközelíti Pergéét. :-) Akarva akaratlanul is, ha neked épp nincs mit innod, hát kapsz. Az egyetlen probléma, hogy ilyen környezetben nehéz rávenni magamat a tanulásra.
Ha már itt járok, akkor írok valamit a suliról. Kicsit gondjaim vannak még néha a nyelv megértésével, így az órán még könnyebben kalandoznak el a gondolataim más témákra. Vannak azért érdekes előadások. Pl éptörit egy számomra nagyon unszimpatikus emberke tartja, de valami eszméletlen jól magyaráz. Múlt hétfőn több dolgot jegyeztem meg Le Corbusierről, mint az eddigi tanulmányaim során. Aztán másik furcsa dolog ahogy az építészet elméletét Darvin A fajok eredete könyve alapján akarják elmagyarázni. Mert hogy a tervezés és a természetes kiválasztás az annyira hasonló dolog. Tervezésen meg un. Sustainable Design modulon vagyok. Nem tudom igazából lefordítani. Hasonló lehet ez mint otthon a környezetbarát építészet. Zürichbe kell majd valami alacsony energiaigényű házat építeni, amit télen a nap fűt, és nyáron meg nem melegíti fel túlzottan. Elég érdekesnek és hasznosnak tűnik. Remélem, az is marad.
Kicsit hiányzik a magyar nyelv. Fárasztó ez a sok külföldi. Néha azon veszem észre magam, hogy magyarul kezdek el beszélni. Aztán meg néznek vissza rám furcsán, hogy hö.
Erről a furcsa nézésről eszembe jutottak a tehenek. A 11 szorgos-dolgos jószág alig 3 nap alatt lelegelte a suli előtti füvet. Így hát másfele terelték őket. Jött a gazda, összeszedte a nyomokat, amit a tehenek maguk után hagytak, majd néhány nap múlva folyékony formában visszatáplálta az őstermészetnek. Erre a szagra, ami napokig ott keringett az iskolában és környékén bűz kicsit enyhe kifejezés. Ehh
Valamit mintha még akartam volna írni, de nem jut az eszembe. Majd leírom később. Vagy elhallgatom örökre.
Mindenkinek minden jót kívánok!!
Csá
 p'
 ui.: A képek.. na ja, lehet kicsit egyhangúak, de nagyon odavagyok ezért a környékért.:-)