Lichtenstein_04

Halloo Zusammen!!

Na még egy gyors levél az év végére.
Véégre megérkezett a hóó!! Nehezen ment. December elején még néha plusz 10 fokok voltak, ami nem lett volna probléma, ha éppen nem izzadt volna itt a deszkám a szobában. Na de tegnap végre elmentem csúszkálni. Ismerkedtem a helyi pályákkal. Mondjuk még csak az egyik felvonó működik a háromból, de azt legalább most újították fel. Hatszemélyes lift fűtött ülésekkel.. Nem rossz.. :-) Tegnapi volt az első nap. Helyi kiccsávók nem szarakodtak, rögtön hólapáttal érkeztek, és snowpark hiányában sk ugratókat építettek – amiket én meg örömmel használtam. Találtam szűzhavat is, amit meglepő módon nem nagyon kedvelnek itt az emberek. Én annál inkább. :-) Sajna hó még kevés volt, sziklák meg magasan úszkáltak, így volt is szívszakadás-földindulás a nap végén, mikor a deszkám alját is megpillantottam. De hát.. ez van.

Múlt héten erre keveredett egy dél afrikai egyetem énekkara. A nyári szünetüket töltik utazgatással és énekléssel szerte Európában. Adtak egy kis koncertet, mire mi másnap egy nemzetközi vacsorával vendégeltük meg őket. Argentin-brazil-cseh-magyar-lengyel-litván-portugál-spanyol ételek kerültek az asztalra. A magyar természetesen gulyás volt, amit egyedüli magyar lévén én készítettem – na jó, a Horváth Ilona szakácskönyv segítségével. 40 főre.. Ok. De egész jól sikerült. Mondhatnám gulyás kinézete és íze is volt. Nem mintha a délafrikiaknak feltűnt volna ha nem az lenne. A rotterdami Erasmus-híd után most másodjára is meggyőződtem arról, hogy a négerek roppant vidám emberek. Vicces, olyan jól el tudják magukat szórakoztatni. Mint a filmekben: ilyen ritmusos-éneklős, meg mittudoménmilyen játékokkal, amit ha valaki elront, helyzettől függően, innia kell, vagy csak éppen kacagnak egy nagyot. Na most amikor az európai fiú 20 évnyi handicappel beáll közéjük, akkor volt kacagás rendesen.:-)

Szerdán indulok haza. Így 21.-én Pesten 23.-án pedig Csabán is meg fogok jelenni. :-)
Baromira jól érezném itt magam, hogyha nem kéne ebbe a fránya iskolába járni. Nincs vele semmi bajom, csak rengeteg időmet elveszi, amit sokkal jobban is el tudnék tölteni. Tudom, ez nem újdonság, de tegnap ahogy csúszkáltam nagyon kijött rajtam.. :-) Hétfőtől szerdáig 8-10-12 órákat kell bent lenni. A hét többi napja legalább szabad. Azaz lehetőséget ad a munkára, iskolai, vagy irodai – kinek mi.

Csak néhány gondolatot leírok az itteni és az otthoni rendszerről. (Bocs) Amikor jött ez a bachelor-master rendszer mindenki tátott szájjal nézett, hogy ugyan hogy akarják ezt az építészmérnöki karon bevezetni, mert hogy fél tudással nem lehet építészként dolgozni. Holott de. Itt már egy ideje kétszintű képzés megy, miáltal az átlagéletkor a masteron olyan 26-28. Alapképzés után az ember elmegy dolgozni, és amikor úgy érzi, hogy megérett rá, hát visszajön, hogy elvégezze a mastert is. Közben még fél munkaidőben dolgozik is (ezért kell minden órát három napba besűríteni). Na most ez a master, amit ők csinálnak, az tényleg az lesz. Nyilván több tapasztalattal a hátuk mögött, magasabb minőséget tudnak produkálni. Míg amit én csinálok.. öö.. na mindegy. Szóval ennek az egész bekezdésnek csak annyi volt a lényege, hogy rájöttem, hogy nem rossz ez a kétszintű képzés. :-)
Na ennyi.
Akivel nem találkoznék, hát boldog karácsonyt, és sikeres új évet.

ciao

karaly


Faszék
 
Magányos fa
 
Koli a magasból
 
Suli a magasból
 
Hóó
 
Hóóó
 
KM
 
Africans
 
 
 
By night