Újabb vizek

Összefoglalva számolnék be néhány újabb vizes élményünkről röviden, inkább képekben.

 

Kb két hete volt lehetőségem a Rainforest World egy túrájához csatlakozni az Upper Pacuarera. A környéken található szerintem egyik legjobb kajakos, Pocas volt a túravezetőnk, ezenkívül két osztrák vendég, David (am) - aki a RfW-nél dolgozik, valamint jómagam alkottuk az ötös csapatot. Reggel gyorsan még átfutottam a kisokosunkat, majd meg is fogadtam, hogy többször nem fogom. Olyan rémeket írnak benne, hogy majdnem visszafordultam, aztán a valóságban a 10 %-át ha észreveszi az ember. Végülis, megértem a szerzőket, elvégre hogyan lehetne egy folyót papírra írni, ha nem párosít hozzá giga-képzeteket. Meg amúgy sem árt az óvatosság.

 

Ötös erősségűre van írva, de az alacsony vízállás miatt valamivel könnyebb volt. Rövid bemelegítő szakasz után egyre sokasodó sziklák és bulderek, majd a szakasz nehezét jelentő 2-3 km hosszú kanyon következik. Elsőre elég barátságtalan, hatalmas sziklák között keskeny vonalak, jókora beláthatatlan esések. Gyakran ki kellett szálljunk, hogy benézzük a zúgókat. Volt mit tenni, de hát azért mentünk. Akaratom ellenére két zúgót is tolatva vettem, de jól jöttem ki belőlük. Osztrák testvérek egy zúgót átemeltek, pedig szerintem nálam jobban eveztek - nem vágytak rá. Egy gyönyörű 3-4 méteres dropp jelentette a kanyon végét, majd egy hosszabb könnyű, pihentető rész, befejezésként pedig egy újabb sziklakert kisebb-nagyobb esésekkel. Szép, jó és erős szakasz volt, a csapat szintúgy. Látjuk még egymást. 

 

 

 

Dive deep by Pocas

 

Az enyém is jól indult..

 

Na, itt mi lesz??

 

Bobo falls

 

Nem kell szebb hely a river lunchoz  

A kanyon végét jelentő dropp. Amilyen látványos olyan könnyű. :-)

 

A másik extra hosszú - szinte már expedíciónak mondható evezésre nem találtunk sok pajtást, így csak Bivallyal mentünk ketten. A Reventazón ismert vagy ismeretlen szakaszait akartuk megevezni, és mivel a transzfer oda nehézkes és drága, az egyetlen könnyű és olcsó megoldás volt, hogy hídtól hídig megyünk. Két főút keresztezi a folyót, az egyik Turrialbához, a másik a Ríos bázisához közel. A kettő között meg több mint 35 km folyó. :-)

 

A Reventazón - mint már tudjátok - gátakkal szabályozott. Korábban a felső, Peralta nevű szakasza világelsők között volt a vadvizek ranglistáján, több versenynek is otthont adott. Aztán jött az áramipar és felhúzott rá három gátat. Gátak fölött tavak, alattuk porzó folyómedrek. De ezek látják el az ország áramigényének a 40 %-át, amiből gondolom több bevétele van az országnak, mint a rafting cégek adójából. Pénz beszél, ami a természet dolgát illeti, azt meg mindenki döntse el maga.

 

Szóval a gátak óta csak ritkán evezhető a Peralta, csak magas vízállásnál, esőzések idején, de hát eső az itt Macondóban volt bőven, így nekiindultunk. Az érdekes az volt, hogy a folyónak több mint a felét nem ismertük, a maradékot is alig. Béci izgult itthon értünk, mi pedig eveztünk. Jókora barna sárfolyam - egyébként sem tiszta a víz, áradáskor meg pláne nem. Szép lassan, óvatosan mentünk könnyű vonalakon, egymásra figyelve, tudtuk, hogy hosszú út áll még előttünk. Hasonlóképpen az Upperhez, itt is volt egy kis bemelegítő szakasz, majd egy kanyon. Én egy nagy ronda zúgót átemeltem, Bivaly megevezett mindent. A kanyonból kiérve kiszélesedett a folyó is és a völgy is, a nap is kisütött, remek időnk volt. Könnyű rész után kezdődött a még ugyancsak ismeretlen Superpascua. Vagy 30-40 méter széles folyómeder, jóformán ott mész ahol akarsz, csak jól válaszd meg az utadat. Óriási, emeletmagas hullámok, időnként némi meglepetéssel. :-)

Bivaly zúgója

 

Én a szárazföldet választottam

 

 

 

Kicsi kajak nagy vízen

 

 

Általában közel nem adják vissza a fényképek a vizet. Messziről csak a hullámok teteje látszódik. De ha benne vagy.. :-)

 

Aztán van olyan rész, amit a fénykép is visszaad: a már ismert kerüld el hely. Bal parthoz közel simán le lehet csúszni, de a többi az még kintről is félelmetes.

 

Egy kellemes helyen a második pihenőnkre álltunk meg, amikor hirtelen észrevettük, hogy ismerős helyen vagyunk. Elérkeztünk a Pascua beszállójához. Kicsit megkönnyebbültünk, hogy itt jártunk már - egyszer. Persze a magas vízállás miatt értek helyenként meglepetések. Az első zúgónál (ahol múltkor a néni sisakját vesztve úszott) Bivaly lendületből lement, egy nagyot repülve, én kiszálltam, hogy megnézzem. Majd át is emeltem. :-) A többi már rendben volt. Hengereztünk néhány izgalmasat, de akkora mennyiségű víz folyik itt, hogy szerencsére kimossa az embert mindenhonnan - csak győzze kivárni. Nagy felüdülés volt a Florida elejéhez érkezni, ezt már jól ismerjük, és a híd is egyre közeledett. Még egy utolsó izgis hely, a Bamboo 5 méteres hulláma, pörgés-forgás, majd a várva várt híd. Öt és fél óra evezés, szétázva, de legalább nem fázva. Taxival elmentünk a Ríos bázisra, majd a szokásos napi transzferrel hazacigánykodtunk.

 

Pumpa Catao

 

karaly

Utolért minket Macondo

Örömmel tölt el, hogy többen is érdeklődtek már, hogy mi van már. :-) Lustulunk, lustulunk. Idővel egyre nehezebb új élményeket találni, ezekről beszámolni. De gondolom legtöbbeket úgysem a szöveg érdekel, hanem inkább a beszédes képek, így nem is tépem nagyon a számat.

 

Szegény embert az ágy is húzza, nem elég egy földrengés, meg hogy hanyatlik a turizmus, még olyan trópusi frontok is megkörnyékeznek minket, amik ilyenkor messze el szokták kerülni az országot, hoznak nekünk rossz hangulatot, sok esőt és áradó folyókat. Amikor úgy otthon igazán szakad az eső 10-15 percig, és az emberek beállnak az eresz alá, megvárják, hogy lecsillapodjon - na olyan volt itt egy hétig. Leszakadó hegyoldalak, sárfolyamok, a laposabb területen tócsák, majd tavak, mocsarak. Folyók sokszorosukra duzzadva barna sárként ömlenek már a környező erdőkben is olyan erővel, hogy kívülről lehet hallani, ahogy görgeti a víz a köveket.

 

Ezen állapotok űztek el minket egy időre a terjedő Macondonkból a napbiztos(abb) nyugati partra, Montezumába. Busz-busz-komp-busz, alig több mint 200 km, de egy napot vesz igénybe az utazás. Igazi kis hippi falu a turistákra kiépítve: éttermek, bárok és szállások olcsóbb, drágább és méregdrága változata, igényeknek megfelelően. Elgondolkoztam, hogy ugyan mi vezérel ide ennyi turistát, egy olyan kis faluba, aminek az őslakossága (ugyancsak) elhanyagolható. Arra jutottunk, hogy a Lonely Planet. Szóval pálmafák, homokos tengerpart és viszonylag sok turista. Az a jó, hogy ez a viszonylag sok kb azt jelenti, hogy 2 fő / 100 m². Tehát nem kell reggel hétkor indulni a partra, hogy legalább egy törölközőnyi helyet einstandoljon az ember. 

 

 

 

 

 

 

Mókus uraság nem fél a turistáktól - olyan hangosan lakmározik, hogy ez alapján találtunk rá

 

Másnap gyalogszerrel indultunk el észak felé a kb. 10 km-re levő Mal País nevű ígéretes tengerparthoz. Odáig végül nem jutottunk el, csak egy Cobayo nevű településig. Hát.. ha a világ végét el akarnám képzelni, akkor az ilyen lenne. Egyik oldalról a végtelen óceán, másikról a kietlen szárazföld, ahova egyetlen földút vezet, végeláthatatlan tengerpart, és néhány bolond amerikai nyugdíjast leszámítva nem lakik itt senki. Gyönyörű hely. 

Meglepődtem reggel, hogy nyugaton kel fel a nap. Aztán rájöttem, hogy a félszigetnek még a keleti részén vagyunk.  

 

Bőgőfészkek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi sem jelzi jobban, hogy merre kéne pecázni

 

Visszatérve Turrialbába lendületből tovább is mentünk a Karib-tenger partjára, Puerto Viejoba, az itteni turistaparadicsomba. Különbség a nyugati parthoz képest, hogy ez inkább a ticoknak (cr-aiak) kedvelt helye. Ez első ránézésre még nem, kicsit körbenézve már annál inkább feltűnik. Az öregek szobát béreltek, mi ketten Bivallyal low budgeten voltunk, és a hátizsákosok kempingjét a Rocking J’s-t választottuk - szerintem jobban is jártunk. A tulajnak lehetett egy gyerekkori álma, amit sikerült megvalósítani. Egy állandó fesztiválhely, sátorhelyek és függőágyak a biztonság kedvéért fedél alatt. Aki fiatal és bolond, az mind idejön, stílszerűen karszalagos belépővel. Este buli és koncert, fesztivál helyett az az érzésem támadt, mintha egy olyan kocsmában lennék, ahol ott is lehet aludni.

 

 

Nem szégyellik kiírni a hely egyik fő vonzerejét..

 

..és még néhány jó tanácsot.

Mosdókban még ki volt írva, hogy takaríts fel magad után, mert nincs itt anyád, meg hogy ne firkálj a falra, mert már nem a börtönben vagy.. :-) 

 

 

 

Maga a városka szép-szép, jó-jó, de a fent említetteken kívül túl sok mindent nem lehet csinálni. A parton nagy halmokban a tengeri szemét - lehet, hogy csak az európai szemeket zavarja. Nagyon jó hullámok vannak viszont, az egyik legkedveltebb szörfös hely. Mi is kipróbáltuk, de inkább a helyiekről tennék fel néhány fotót. :-)

 

karaly