Másfél óra alatt 47 km buszozás a kanyargós aszfaltúton, két óra alatt újabb 34 km földúton, banánültetvények után a lápvidék, negyed óra vízitaxi, és meg is érkeztünk Parisminába.
Pár nappal korábban olvastam ki G.G.Marqueztől a Száz év magányt, amiben a végén a világtól elzárt Macondót négy évig megállás nélkül szakadó eső sújtotta. Kb úgy éreztem, mintha oda érkeztem volna. Szárazföldön nem, csak vízen vagy levegőben lehet ide eljutni. Pár száz méter széles, igen hosszú földsáv, egyik oldalról a tenger, másikról kanálisok, sűrű erdő és láp határolja. Egy évszak van, az esős, ezért a házakat lábakra építik, hozzájuk homokzsákokból kirakott járdák vezetnek. Tócsa és mocsár, lábbeliként gumicsizma, de leginkább semmi.
Különlegessége ennek a résznek, hogy több tengeri óriásteknős-faj jár ide tojást rakni. Egy ideig egész jó bevételi forrás volt ez a helyieknek. Le lehetett őket vadászni, húsukat, tojásaikat megenni, páncéljukat eladni. Miután már majdnem kiirtották őket, kb 20 éve változott meg ez a szemlélet, törvényt hoztak a teknősök védelmére, néhány önkéntes vezetésével a falvak lakói parkőrökké lettek, és azóta éjszakánként a tengerpart és a páncélosok nyugalmára ügyelnek.
Teknőcök (forrás: Wikipeida)
Teknőstojás-rakásnak még nem volt szezonja, viszont kajakokat bérelve messzire be lehetett evezni az erdő sűrűjébe. Korán indultunk, hogy a motoros turistahajók ne ijesszék el az élővilágot. Már a dús, buja növényzet önmagában is érdekes látvány, de ha éles szemmel jár az ember, jó néhány állatot is felfedezhet köztük. Madarak szép számmal, gyíkfélék, iguánák, majmok és amit még észre sem vettünk - pl krokodilok és kajmánok, amikről tudtunk, hogy vannak ezekben a vizekben, de szerencsére találkozásra nem került sor.
Bőgőmajom. A hang után mentünk. Ez alapján egy másfél méteres gorillát kerestem. Aztán rájöttem, hogy a madárfészkek ordibálnak. :-)
Négy-öt órás evezés után felszálltunk a menetrendszerű vízitaxira, és tovább utaztunk a nemzeti park belsejébe. Kapitányunk éles szemének köszönhetően újabb állatokkal ismerkedhettünk meg, az előbb említettel össze nem keverendő édesvízi teknősökkel, valamint az előbb említett kajmánok és krokodilok néhány példájával, amiket ebből a hajóból már teljesen nyugodtan szemlélhettünk. Bő egy óra utazás után megérkeztünk Tortugeroba, avagy Teknősfalvába, ami az egész terület turisztikai központja. Macondótól annyiban különbözik, hogy 200 helyett kb 400 őslakosa van, és a homokzsákok helyett magasított betonjárdákon lehet közlekedni. Valamint a szuvenír boltok: teknősös karkötő, teknősös nyaklánc, teknősös póló, teknősös hűtőmágnes, teknősös bortartó, teknősös kerámia, asztaliteknős, plüsteknős, és hogy teljes legyen a kép a boltok előtt még néhány egy az egyes teknősmodell - betonból.
Nagy szerencsénk volt itt az idővel: a napsütés a teknősáradat helyett a tengerpartra hívott minket, ahol - mint ahogy az itt már megszokott - óriási hullámok, fürdőzésre teljesen alkalmatlan, sőt még szörfözésre is. Óva is intettek minket, a befele és oldalra szívó áramlatok könnyen megviccelik az embert. A derékig érő vízben azért jól elvoltunk az ’ugorj vagy merülj’ játékkal. Úszás helyett ez is elég fárasztó tud lenni. Ebéd után újabb vízitaxi, majd vissza az autók világába.
Ciao
karaly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése