Jól indult az évem. Kétnapos túrával kezdtem. Szokásos táv a Pacuarén, egy éjszakát a folyóparti lodge-ban töltve. Definiálnám a lodge fogalmát: folyóparti szálló és vendéglátó egység. A legtöbb cégnek van sajátja. Kisebb vagy nagyobb - attól függ. Különlegességük, hogy mivel a dzsungel mélyén helyezkednek el a megközelítésére két lehetőség van: a szárazföldön egy félórás off-road kocsikázás, majd 20 perc séta, vagy a normál beszállótól indulva vízi közlekedés. Ez utóbbit adják el a turistáknak: az első nap leeveznek odáig, ott töltik az éjszakát, másnap rövid szárazföldi program, majd vízre szállás. Az élelmezésükre, valamint a száraz cuccaik szállítására pedig úgynevezett cargo raftokat, magyarul vadvízi málhás szamarakat használnak. Építész szemmel látva az volt az igazán vicces, hogy gyakorlatilag az egész kócerájt a vízen kellett oda leszállítani. A háztartás is folyamatosan fejlődik, változik: láttunk már oda szállítani, mosógépet, aggregátort, négyemberes gázpalackot, franciaágyat, és gondolom valamennyi angol wc, tusolótálca, kerámia és a 80 ember ellátására alkalmas konyhaberendezés is így került oda - hármas vízen. Összefoglalva: a lodge egy teljesen kulturált civilizáció a dzsungel közepén - jobb, mint vártam volna.
Wwmh - van mit tenni
Folyóról nézve
Már előre eldöntöttem, hogy ez nekem nagyon fog tetszeni. Így is lett. Eleve természetpárti vagyok, így ezek a fák közé beékelt házikók, folyóra néző hatalmas teraszok nagyon bejöttek. Sötétedés után vált csak igazán hangulatossá. Kis lámpák az utak mellett, fáklyák a teraszokon, sejtelmes fények, folyó zubogása és az erdő hangja. Úgy döntöttem, nem is fekszem be a zsúfolt giude-szállásra, inkább a kinti függőágyakat választottam. Kicsit hűs volt az éjszaka, viszont meglepő módon alig volt néhány ízeltlábú, ami meg akart volna enni. Az elején kicsit hangosnak tűnt a folyó, de egy idő után hozzá lehet szokni, és csak akkor hallja meg az ember, ha eszébe jut. Nem úgy, mint a madarakat napkeletkor. Jó nagy lármát csaptak, de nem bántam, jó volt a természettel ébredni. Reggeli után egy gyors canopy túra (fák közé jó magasan kifeszített kötélpálya), majd indulás vissza a civilizációba.
Ébredésem
Teraszok…
…kunyhók…
…fák…
…és a szárazföldi útvonal
Első közös tengerparti utazásunk célpontja a nyugati parton levő Jacó volt. Nem a legjobb választás, a tengerpartja nem igazán szép, és a város mint olyan nem létezik, csak a turisták arcába kirakott éttermek, szörfboltok és egyebek. Helyette átmentünk inkább a pár km-re levő Hermanosa partra, ami már inkább az volt, amire vágytunk. Végeláthatatlan homokos part, pálmafák, hullámok. A víz a hatalmas hullámok miatt családi fürdőzésre nem való, szörfözésre annál inkább. Kezdetnek megelégedtünk a loosereknek való bodyboarddal, ami a szörfdeszka kicsinyített változata: felállni nem, csak ráfeküdni kell. Tanulságos és fárasztó volt, de kezdőknek ez való. Először is be kell küzd magad a törőhullámok mögé, majd egy kis figyelem és türelem, és lehet pedálozni a hullámokért. Ha jól csinálod, 50 méter száguldás, ha rosszul egy alapos centrifuga a jutalom. Elsőre jó volt, de legközelebb majd beállunk a helyiek közé a deszkára.
Playa Hermanosa
Ugorj, vagy merülj!
Helyi szörfösök
Bivaly véletlen sztárfotója
Volt még ezenkívül egy utunk a fővárosba, valamint a közeli vulkán lábánál levő kávéültetvényekhez. Túl sok szót nem, inkább képeket érdemelnek.
Szépnek nem igazán mondható sétálóutca
Talán az egyetlen építészeti érték
Anyukám kedvenc virága
’Soha ne álcázd magad turistának!’
Kávéültetvények…
…között vízesés
© Costa Rica
Szorgos hangyák
ui.: A mai napon bemutattam a helyieknek, hogy hogyan kell úgy safety kajakozni, hogy a túrát nem is látod. :-)
karaly
Végül még egy kifelejtett kép a karácsonyi giccsparádéról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése