Lichtenstein_03


Üdvözlet mindenkinek!!
Közeleg a tél, hűl az idő, eső helyett néha már havazik. A hegycsúcsok így újabb színeket kapnak, pedig már megfogadtam, hogy nem fogok több tájképet csinálni, hiszen az mind ugyanolyan mint eddig volt, de így hogy fehér a teteje, kénytelen voltam megtörni fogadalmam. Délről érkezett barátaink vegyes érzelmeket táplálnak az időjáráshoz. Egyrészt örülnek, hogy életükben először látnak havat, másrészt vacognak. És ha tudnák, hogy ez még nem is a hideg.. Egyre többen készítgetik már a deszkákat léceket a téli szezonra, hogy az első adandó alkalommal célba vehessük a sífelvonó két vége között levő lejtőket – no meg a többit is.
Aztán azt is megfogadtam már párszor, hogy állatokat sem fogok többet fényképezni, mert hogy abból is van már rengeteg, aztán azok is ugyanolyanok többnyire. A múltkor viszont egy bicaj túrán újból meggyengültem – lehet a fogadalmak nem nekem valóak. Egy olyan többgenerációs birkakolóniával találkoztam ugyanis, hogy nem tudtam megállni a fényképezést. Pár hetes barikáktól a dédszülőkig mindenki ott volt egymás hegyén-hátán – néha a szó szoros értelmében olyan bee-koncertet adtak, hogy nem bírtam ki röhögés nélkül. Közben meg elgondolkoztam, hogy szegény birkákkal hogy kitolt az evolúció. Kiskorukban még ilyen kis csöpp simogatnivaló édes állatok, aztán mire felnőnek olyan amorf debella jószág lesz belőlük, hogy az is csoda hogy járni tudnak. Hát még ha a bundájukat is leborotválják.. Szerencsétlenek.. J
Még egy állatos történet aztán befejezem a mezőgazdasági értekezést. Két hete tettünk egy utazást Zürichbe, hogy megnézzük a tervezési helyszínünket. Az autópályán tájatnézve olyat láttam mint még soha. .. Egy tehenet szabályosan szaladni, mitöbb, futni. J Nem tudom milyen de valami nagyon kergemarhakór üthetett belé, ami arra ösztönözte, hogy mozgása során legyen olyan pillanat, amikor mind a négy lába a levegőben van. Nevetséges, de ez tényleg nagyon meglepett, ugyanis láttam már itt jó néhány tehenet, de amolyan nyugodtabb fajtákat, melyeknek a leggyorsabb testrészük az álkapcsuk volt evés közben.
Zürich. A tervezési helyszínünk nem más, mint a pályaudvar. Oda fognak hamarosan, azaz inkább közvetlenül mellé naagy házakat építeni, amiből most elméletben mi is kivesszük a részünket. Jól megnéztük hát a síneket, majd elmentünk várost nézni. Igazából két főutcája van a városnak. Egy amolyan óvárosi, ami engem valahogy Amszterdamra emlékeztetett. Kis utcácskák mindenféle vendéglővel, max 200 méterenként meg egy-egy night clubbal. Másik főutca meg amolyan bankár-negyed volt. Öltöny és óraboltok váltogatták egymást. Csak úgy be-bepillantottam a kirakatokba. A csúcs egy karóra volt – nem viccelek – több mint 58e CHF-ért. Na jó ez mondjuk extrém eset, meg kicsit giccses is volt az a gyémántmennyiség ami rajta volt, de a 10e frankos karórák átlagárnak mondhatóak azon a soron. Mókás.
Nem menekülök a várostervezéstől itt sem. A munkát ugyanis a beépítés és a környezet kapcsolatával kell kezdeni, így hát egyelőre csak a tömegekkel és a magasságokkal játszogatunk. Ennek a módja: vegyél 3200 db 20x20x6 mm-es falapocskát, pakolászd őket egymás tetejére, tologasd őket jobbra-balra, ha valaki véletlen belerúg az asztalba, és leborul, hát építsd újra, és ha elkészítettél egy változatot, akkor fényképezd le, és csinálj még vagy hármat. A környezet meg persze nem környezet, ha nincs rendesen megépítve, így hát nem kevesebb mint 1 km2-es területet kell megmodellezni.. Hmm.. 1:500-ban.. az végül is csak 4 m2 lesz. Persze tömör fából az egészet – az aljzatot is beleértve. Na szóval röviden ilyen, hogy ha egy svájci professzora van az építészhallgatónak. A vicces az egészben, hogy a kezdeti szentségelés után rá kellett jöjjek, hogy annyira nem is rossz ez az egész így. A falapokkal tök jól és tök gyorsan lehet tömeget építeni és leginkább változtatni; a városmodellnek – amire hál' istennek 13man vagyunk – ha sok értelme nincs is de úgy tűnik, egész jól fog kinézni. Szerencsére a sulinak azért egész jó felszerelése van a modellezéshez. Fűrészgépek hada, meg a nagy kedvencem a csiszológép. Olyannyira jól dolgozik ez a kis masina, hogy ha mondjuk egy centi fölöslegem volt, akkor gyorsabban megjártam, ha csiszoltam, fűrészelés helyett. Nem túl anyagtakarékos megoldás de annál gyorsabb. J
Na jó, mára ennyi.
Üdv mindenkinek!!
ciao

karaly

4
 
3200
 
Tervezési helyszín - vagy mi
 

 
Havas csúcsok
 
 
No comment


Nincsenek megjegyzések: